JSN_TPLFW_TOGGLE_MENU

„Immunológia alapjai” (FOKOGEN037_1M) CV
kötelező tárgy, 3 kreditpont

 

A Neptun-rendszerben CV (csak vizsga) kódjellel meghirdetett kurzusokat azoknak a hallgatóknak kell felvenniük, akik az előző tanév előző félévében már megszerezték az adott tárgyból az aláírást, de nem tettek eredményes vizsgát. A vizsga anyaga az előző évben meghirdetett kurzus vizsgáéval egyezik meg, a honlapunkon lesz megtalálható (legkésőbb a szorgalmi időszak végéig). A kollokviumi vagy szigorlati osztályzatba az előző tanévben szerzett félévközi jegy nem számít be, az osztályzat a vizsgán nyújtott teljesítményen alapul.

Kérem, hogy aki jogosult és felveszi az CV kurzust, az ne regisztráljon a rendes (előadási és gyakorlati) illetve FM kurzusokra, mert a CV kurzushoz foglalkozások (előadások, gyakorlatok, félévközi beszámolók) nem tartoznak.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a vírushelyzet kiszámíthatatlansága miatt az itt leírtakban a szemeszter során bármikor változás következhet be. Kérjük, hogy kövessék figyelemmel a z Intézet honlapján az Oktatási Hírek menűpont alatt folyamatosan frissülő Hallgatói Információkat.

 

Tanulmányi felelős és elérhetőségek:

Tanulmányi felelős: dr Holub Marianna Csilla, PhD, egyetemi docens
Iroda: NET 618
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Az emaileknek tartalmazniuk kell a levélíró teljes nevét, Neptun kódját, a fakultációt (kart), ahol tanul és a kitöltött tárgymezőt.
A levelekre két munkanapon belül választ kapnak. A leveleket hétvégén és szabadnapokon nem olvassuk.
Fogadóórák: A járványügyi helyzetre tekintettel a tanulmányi ügyeket, amennyire lehet, elektronikusan intézzük. A személyes ügyintézés lehetőségéről érdeklődjön a tanulmányi ügyintéző telefonszámán vagy email címén.

Tanszéki ügyintéző: Némethné, Molnár Mária
elérhetőség: NET 623; tel: 210-2950; email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Intézet igazgató: dr Buzás Edit, egyetemi tanár, MD, DSc, MTA-tagja

Intézetvezető irodája: NET 717 – a professzorral való személyes megbeszélésre előzetes időpontegyeztetés szükséges
email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

A félév végi kollokvium jegy megszerzése az alábbiak alapján történik:

Félév végi vizsga (ideje és helye a Neptunban hirdetve) – írásbeli teszt: 60 pont.
Személyes megjelenés esetén papíralapú teszt 90 perc, online Moodle vizsga esetén Zoom felügyelet mellett 45 perc.
Az írásbeli vizsga eredményességének feltétele: A vizsgateszt pontszámának meg kell haladnia az 50%-ot (minimum 31 pont a 60-ból).

A vizsganapokat a vizsgaidőszak előtti hónapig adjuk meg a Neptun rendszerben.
A vizsgára jelentkezni kizárólag a Neptun-rendszeren keresztül lehet (TVSZ 33.§ 3.). A vizsgákhoz a termeket, és a virtuális termeket hónapokkal előre le kell foglalnunk, ezért a meghirdetett maximális vizsgalétszámokat a későbbiekben nem tudjuk növelni.
A vizsgán a személyazonosításra alkalmas, fényképpel ellátott okmánnyal (pl. diákigazolvány, személyigazolvány) kell megjelenni, és kérésre azt a felügyelő tanárnak bemutatni. Személyazonosság igazolás nélkül nem vizsgázhat. (TVSZ 33.§ 7.).
A vizsga eredményét (létszámtól függően) 48 órán belül a Neptunon tesszük közzé, eredményére vonatkozó emailekre nem válaszolunk.
Azok a hallgatók, akik a vizsgakiírás ellenére nem jelentek meg, távolmaradásuk okát három munkanapon belül írásos dokumentummal igazolhatják a tanulmányi felelősnél. Az igazolatlan hiányzás beleszámít a vizsgalehetőségek számába (TVSZ 33.§ 6.).


Kollokvium tájékoztató: doc 

Kollokvium tematika: doc

 

Online konzultációk a vizsgaidőszakban: 

Kedves Hallgatók!
 
Intézetünk augusztus 30-án hétfőn 16:00-17:00 óráig Immunológia online Zoom konzultációt biztosít azon Hallgatók számára, akik a szeptemberi  vizsgaidőpontokban tesznek Immunológia vizsgát.

https://us04web.zoom.us/j/78210723722?pwd=QXlVTSs5NW9LK2UySGhHYWEwQXRCQT09
Passcode: immun

 

Időpontok és Zoom linkek: 

Az időpontok és Zoom URL-ek megtekintéséhez jelentkezzen be!

 

Kötelező irodalom:

Előadási és gyakorlati prezentációk (http://gsi.semmelweis.hu) illetve Moodle platformon.
Falus András, Buzás Edit, Holub Marianna Csilla, Rajnavölgyi Éva (Szerk.): Az immunológia alapjai. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2014. elektronikus formában.
(https://www.semmelweiskiado.hu/termek/931/az-immunologia-alapjai-2-kiadas)
gyakorlati e-book: Fülöp A. K. (Szerk.): http://gsi.semmelweis.hu/
Saját előadási jegyzetei.

 


Segítség a belépéshez:
A felhasználónév és jelszó megtekinthető a Neptunban.


Tanulmányi felelősök:
Biológia:
Dr. Fülöp A. Kristóf
+36 1 210 2950
+36 1 210 2930 / 56253

Sejttan:
Dr. Lajkó Eszter
+36 1 210 2930 / 56430

Immunológia:
Dr. Holub Marianna
+36 1 210 2930 / 56234

Genetika és genomika:
Dr. Hegyesi Hargita
+36 1 210 2930 / 56326

Tanulmányi iroda:
+36 1 210 2950
+36 1 210 2930 / 56253

Go to top