Immunológia alapjai CV (GYGEN070E1M-CV)
kötelező tárgy, 2 kreditpont
A Neptun-rendszerben CV (csak vizsga) kódjellel meghirdetett kurzusokat azoknak a hallgatóknak kell felvenniük, akik az előző tanév előző félévében már megszerezték az adott tárgyból az aláírást, de nem tettek eredményes vizsgát. A vizsga anyaga az előző évben meghirdetett kurzus vizsgáéval egyezik meg, a honlapunkon lesz megtalálható (legkésőbb a szorgalmi időszak végéig). A kollokviumi vagy szigorlati osztályzatba az előző tanév(ek)ben szerzett félévközi eredmény nem számít be, az osztályzat a vizsgán nyújtott teljesítményen alapul.
Kérjük, hogy aki jogosult és felveszi az CV kurzust, az ne regisztráljon a rendes (előadási és gyakorlati) illetve FM kurzusokra, mert a CV kurzushoz foglalkozások (előadások, gyakorlatok, félévközi beszámolók) nem tartoznak.
Tanulmányi felelős és elérhetőségek:
Tanulmányi felelős: dr. Holub Marianna Csilla, PhD, egyetemi docens
Iroda: NET 618
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Az emaileknek tartalmazniuk kell a levélíró teljes nevét, Neptun kódját, a fakultációt (kart), ahol tanul és a kitöltött tárgymezőt.
A levelekre két munkanapon belül választ kapnak. A leveleket hétvégén és szabadnapokon nem olvassuk.
Fogadóórák: A tanulmányi ügyeket, amennyire lehet, elektronikusan intézzük. A személyes ügyintézés lehetőségéről érdeklődjön a tanulmányi ügyintéző telefonszámán vagy email címén.
Oktatási ügyintéző: Némethné Molnár Mária
elérhetőség: NET 623; tel: 210-2950; email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Intézet igazgató: dr. Buzás Edit, egyetemi tanár, MD, DSc, MTA tagja
Intézetvezető irodája: NET 717 – a professzorral való személyes megbeszélésre előzetes időpontegyeztetés szükséges
email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Írásbeli kollokvium:
A félévet kollokvium zárja (vizsgaidőszak: 2024. május 21. – 2024. július 5. https://semmelweis.hu/oktatas/tanev-rendje/, vizsgák ideje és helye a Neptunban hirdetve).
A vizsganapokat a vizsgaidőszak előtti hónap közepéig adjuk meg a Neptun rendszerben.
A vizsgára jelentkezni kizárólag a Neptun-rendszeren keresztül lehet (TVSZ 33.§ 3.). A vizsgákhoz a termeket, és a virtuális termeket hónapokkal előre le kell foglalnunk, ezért a meghirdetett maximális vizsgalétszámokat a későbbiekben nem tudjuk növelni.
A vizsgán a személyazonosításra alkalmas, fényképpel ellátott okmánnyal (pl. diákigazolvány, személyigazolvány) kell megjelenni, és kérésre azt a felügyelő tanárnak bemutatni. Amennyiben a hallgató a személyazonosságát a fenti módon nem tudja igazolni a vizsgalapra, valamint a NEPTUN EFTR-be „nem jelent meg” bejegyzés kerül, ami az adott tárgyból a vizsgalehetőségek számát nem csökkenti, de a hallgató a térítési és juttatási szabályzatban meghatározott vizsgaszervezési adminisztrációs díj megfizetésére köteles. (TVSZ 33.§ 7.) A fentiek értelmében telefonon bemutatott fotó az igazolványról nem érvényes személyazonosság igazolására.
Az írásbeli Moodle teszt az előadásokon leadott anyagra illetve a tematikában (lásd a honlapunkon) kijelölt tankönyvi anyagra vonatkozó feladatokból áll. A vizsgán a tananyag ismeretén túl szükség van az ismeretek szintetizálására is. A vizsgateszt feladatai közt egyszerű választásos teszt, ábraelemzés, táblázatos feladat, eldöntendő kérdések és rövid esszékérdések egyaránt szerepelhetnek.
Az írásbeli vizsga eredményességének feltétele: A vizsgateszt összpontszámának el kell érnie az 50%-ot. Az elérhető maximális pontszám: 60.
ponttáblázat: GYTK
Pontok |
Jegy |
0-29 |
1 |
30-39 |
2 |
40-46 |
3 |
47-53 |
4 |
54-60 |
5 |
A vizsga eredményét (létszámtól függően) a következő munkanapon a Neptunon tesszük közzé, eredményére vonatkozó emailekre nem válaszolunk.
Azok a hallgatók, akik a vizsgakiírás ellenére nem jelentek meg, távolmaradásuk okát három munkanapon belül írásos dokumentummal igazolhatják a tanulmányi felelősnél. Az igazolatlan hiányzás beleszámít a vizsgalehetőségek számába (TVSZ 33.§ 6.).
A sikertelen vizsgák kijavítására két újabb alkalom áll a hallgató rendelkezésére.
Konzultáció a vizsgaidőszakban:
A vizsgaidőszakban heti egy alkalommal online 45 perces konzultációt tartunk.
Dátum |
Időpont |
Zoom link |
Passcode |
05.21. kedd |
14:00 |
https://semmelweis.zoom.us/meeting/register/tJIqf-mvqzgtGt2N2mgzDObn-GjylpZlG8T9 |
SLE2024 |
05.27. hétfő |
9:00 |
||
06.03. hétfő |
14:00 |
https://semmelweis.zoom.us/meeting/register/tJIsdOuprjwtGtcYWD_RBhR0TkeIxMWyZaLR |
SLE2024 |
06.10. hétfő |
9:00 | https://semmelweis.zoom.us/j/97138619554?pwd=WjJIT3BURk9mQ1lHdFEvaTY5S3BqQT09 | 407837 |
06.17. hétfő |
15:00 | https://semmelweis.zoom.us/j/91081823932 | |
06.24. hétfő |
9:00 |
||
07.01. hétfő |
15:00 | https://semmelweis.zoom.us/j/96957195590 |
Irodalom:
Segítség a belépéshez:
A felhasználónév és jelszó megtekinthető a Neptunban.
Tanulmányi felelősök:
Sejttan, Sejtbiológia,
Genetika (GYTK):
Dr. Lajkó Eszter
+36 1 210 2930 / 56430
Immunológia:
Dr. Holub Marianna
+36 1 210 2930 / 56234
Genetika és genomika:
Dr. Hegyesi Hargita
+36 1 210 2930 / 56326
Tanulmányi iroda:
+36 1 210 2950
+36 1 210 2930 / 56253