JSN_TPLFW_TOGGLE_MENU

FOKOGEN347_1M-FM

Immunológia alapjai (FOKOGEN347_1M_FM)
kötelező tárgy, 3 kreditpont
2022/23. őszi félév

A Neptun-rendszerben FM (felmentett) kódjellel meghirdetett kurzusokat azoknak a hallgatóknak kell felvenniük, akik az előző tanév(ek) azonos félévében már megszerezték az adott tárgyból az aláírást, de nem tettek eredményes vizsgát. A vizsga anyaga az aktuális évben meghirdetett kurzus vizsgáéval egyezik meg, a honlapunkon megtalálható (legkésőbb a szorgalmi időszak végéig). A kollokviumi vagy szigorlati osztályzatba az előző tanév(ek)ben szerzett félévközi jegy nem számít be, az osztályzat a vizsgán nyújtott teljesítményen alapul.

Kérjük, hogy aki jogosult és felveszi az FM kurzust, az ne regisztráljon a rendes (előadási és gyakorlati) illetve CV kurzusokra, mert az FM kurzushoz foglalkozások (előadások, gyakorlatok, félévközi beszámolók) nem tartoznak.

Tanulmányi felelős és elérhetőségek:

Tanulmányi felelős: dr Holub Marianna Csilla, PhD, egyetemi docens

Iroda: NET 618

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az emaileknek tartalmazniuk kell a levélíró teljes nevét, Neptun kódját, a fakultációt (kart), ahol tanul és a kitöltött tárgymezőt.

A levelekre két munkanapon belül választ kapnak. A leveleket hétvégén és szabadnapokon nem olvassuk.

Fogadóórák: A járványügyi helyzetre tekintettel a tanulmányi ügyeket, amennyire lehet, elektronikusan intézzük. A személyes ügyintézés lehetőségéről érdeklődjön a tanulmányi ügyintéző telefonszámán vagy email címén.

Tanszéki ügyintéző: Némethné Molnár Mária; elérhetőség: NET 623, Tel: 210-2950, email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Intézet igazgató: dr Buzás Edit, egyetemi tanár, MD, DSc, MTA-tagja

Intézetvezető irodája: NET 717 – a professzorral való személyes megbeszélésre előzetes időpontegyeztetés szükséges.

A félév végi kollokvium jegy megszerzése az alábbiak alapján történik:

 Az írásbeli vizsga eredményességének feltétele: A vizsgateszt összpontszámának el kell érnie az 55%-ot.

Kötelező irodalom:

Előadási és gyakorlati prezentációk (http://gsi.semmelweis.hu ) illetve Moodle platformon. A honlapot a félév folyamán folyamatosan frissítjük.

Falus András, Buzás Edit, Holub Marianna Csilla, Rajnavölgyi Éva (Szerk.): Az immunológia alapjai. Semmelweis Kiadó, Budapest, 2014. elektronikus formában. (https://www.semmelweiskiado.hu/termek/931/az-immunologia-alapjai-2-kiadas)

gyakorlati e-book: Fülöp A. K. (Szerk.): http://gsi.semmelweis.hu/ (A szükséges felhasználónév és jelszó megtalálható a Neptunban a Kurzusok / Kurzusadatok / Alapadatok / web cím sorában.)

Saját előadási jegyzetei.

Írásbeli kollokvium: részletes leírás a Kollokvium fül alatt

A félévet kollokvium zárja (vizsgaidőszak: 2022. december 12 - 2023. január 27. http://semmelweis.hu/fok/oktatas/tanevbeosztas/ , ideje és helye a Neptunban hirdetve).

A vizsganapokat a vizsgaidőszak előtti hónap közepéig adjuk meg a Neptun rendszerben.

A vizsgára jelentkezni kizárólag a Neptun-rendszeren keresztül lehet (TVSZ 33.§ 3.). A vizsgákhoz a termeket/virtuális termeket hónapokkal előre le kell foglalnunk, ezért a meghirdetett maximális vizsgalétszámokat a későbbiekben nem tudjuk növelni.

A vizsgán a személyazonosításra alkalmas, fényképpel ellátott okmánnyal (pl. diákigazolvány, személyigazolvány) kell megjelenni, és kérésre azt a felügyelő tanárnak bemutatni. Amennyiben a hallgató a személyazonosságát a fenti módon nem tudja igazolni a vizsgalapra, valamint a NEPTUN EFTR-be „nem jelent meg” bejegyzés kerül, ami az adott tárgyból a vizsgalehetőségek számát nem csökkenti, de a hallgató a térítési és juttatási szabályzatban meghatározott vizsgaszervezési adminisztrációs díj megfizetésére köteles. (TVSZ 33.§ 7.) A fentiek értelmében telefonon bemutatott fotó az igazolványról nem érvényes személyazonosság igazolására.

Az Immunológia alapjai tantárgy - és így a kollokvium,- tananyaga a tankönyvek teljes anyaga, valamint az előadások és gyakorlatok témái.

A vizsga eredményét (létszámtól függően) a következő munkanapon a Neptunon tesszük közzé, eredményére vonatkozó emailekre nem válaszolunk. Felhívjuk a figyelmüket, hogy amennyiben papíralapú teszt megírására kerül sor, azok kijavítása 2 munkanapot vesz igénybe (létszámtól függően). Ezért, amennyiben lehetséges, ne tervezzék a vizsgájukat az utolsó hétre, mert nem tudnak időben regisztrálni a következő félév tárgyaira.

Azok a hallgatók, akik a vizsgakiírás ellenére nem jelentek meg, távolmaradásuk okát három munkanapon belül írásos dokumentummal igazolhatják a tanulmányi felelősnél. Az igazolatlan hiányzás beleszámít a vizsgalehetőségek számába (TVSZ 33.§ 6.).

A sikertelen vizsgák kijavítására két újabb alkalom áll a hallgató rendelkezésére.

Konzultáció a vizsgaidőszakban:

A vizsgaidőszakban heti egy alkalommal egy 45 perces online konzultációt tartunk. A pontos időpontokat a honlap Konzultáció füle alá a vizsgaidőszakot megelőzően adjuk meg.

FOKOGEN037_1M-FM

Immunológia alapjai (FOKOGEN037_1M-FM)

Kollokvium

Kollokvium információ és tematika: doc

Beugró kérdések: doc

Konzultáció

A vizsgaidőszakban heti egy alkalommal egy 45 perces online konzultációt tartunk.

Dátum

Időpont

Zoom URL

December 12

14:00

https://semmelweis.zoom.us/j/97138619554?pwd=WjJIT3BURk9mQ1lHdFEvaTY5S3BqQT09
Meeting ID: 971 3861 9554
Passcode: 407837

December 19

14:00

Január 9

14:00

Január 16

14:00

Január 23

14:00

Január 30

15:15

Február 6

14:00

A konzultáció hossza 45 perc. Ha az első 10 percben nincs jelen hallgató, akkor a konzultáció elmarad.  

Segítség a belépéshez:
A felhasználónév és jelszó megtekinthető a Neptunban.

Tanulmányi felelősök:
Sejttan, Sejtbiológia,
Genetika (GYTK):

Dr. Lajkó Eszter
+36 1 210 2930 / 56430

Immunológia:
Dr. Holub Marianna
+36 1 210 2930 / 56234

Genetika és genomika:
Dr. Hegyesi Hargita
+36 1 210 2930 / 56326

Tanulmányi iroda:
+36 1 210 2950
+36 1 210 2930 / 56253

Go to top